okt. 12, 2022
Színház

Elindult az őszi évad a József Attila Színházban

A József Attila Színház évadnyitó utcabállal kezdte a szeptembert. A régi hagyományokhoz híven idén interaktív játékokkal készültek  kicsiknek és nagyoknak! Nyílt próbával (Márai Sándor: Kaland című színműve), kulisszajárással (Nemcsák Károly igazgató úr vezetésével), kedvezményes jegy-és bérletvásárlással várták az érdeklődőket.

okt. 11, 2022
Kiállítás

A feltöltődés miatt is érdemes kilátogatni egy ásványbörzére

A Lelkes Ásványbörzén a MOM Sportban Budapesten csillogó ásványkövekre, drágakövekre, féldrágakövekre bukkantunk, nagyon kedves kézműves-eladókkal találkoztunk, az Ásványtrafiknál Farkas Polgár Bea író, ásványterapeuta saját verseivel díszített fa táblákon ragyogó intelmekhez kínálta a megfelelő ásványkarkötőket. Az egész csarnok atmoszférája nagyon barátságos, nyitott és befogadó volt első alkalmas látogatóként is, mintha a kövek és a jelenlévők által árasztott össz pozitív energia érezhetővé vált volna az azt befogadók számára.

okt. 6, 2022
Zene & Fesztivál

A zene öröm veled – Elindult az évad a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál!

Szeptemberben több helyszínen is hallható volt a zenekar. Az együttes 2023. márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két, egymást követő bérletet hirdet meg.

szept. 30, 2022
Kiállítás

A természet kincsei a 13. Lelkes Ásványbörzén a MOM Sportban október 8-9-én

2022.10.08-09. között a MOM Sportban (Budapest, XII., Csörsz u. 14-16.) 2000 m2-en közel 100 kiállító várja az érdeklődőket. Többségük nyers vagy feldolgozott ásványokat, csillogó drágaköveket és belőlük készült ékszereket kínál. A fosszíliák és a meteoritok is nagy érdeklődésre tarthatnak számot. A rendezvény remek alkalmat kínál arra, hogy a gyűjteményét bővítse, és ajándékot vásároljon önmagának vagy szeretteinek.

szept. 29, 2022
Kiállítás

360 Design Budapest kiállítás október 3-9. között a Bálnában

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által immár harmadik éve megrendezett 360 Design Budapest rendezvénysorozat október 3-9. között ismét a Bálna Budapestben várja a design iránt érdeklődőket. A Red Dot-díjas kiállítás a történetmesélést középpontba helyezve, önálló virtuális kiállítótérrel bővítve valósítja meg a hazai és regionális tervezők munkáinak bemutatását. Az eseményen már ismert designmárkák és feltörekvő tehetségek fizikai és 3D formában mutatják be alkotásaikat. Az immár hagyományos, „Meet the Designer” program keretében idén is lehetőségük lesz az érdeklődőknek személy...

szept. 21, 2022
Zene & Fesztivál

Közel 30 ezren búcsúztattuk együtt a nyarat a Budapest Borfesztiválon!

Megállíthatatlanul beköszöntött az ősz, ami egyet jelent a 2022-es évjáratú borok születésének időszakával. A korán szüretelt fajtákból már jó pár újbort meg is kóstolhattunk a 31. Budapest Borfesztiválon, de vannak olyan fajták, amelyek épp most érnek, formálódnak a gondos borászok pincéiben. Némelyek még szőlő formájában élvezik az őszi napsugarak simogatását, és vannak olyan borok is, amelyekre még éveket kell várnunk, hogy a poharunkba kerüljenek. Itt az idő, hogy felkerekedjünk, és meglátogassuk kedvenc borvidékeinket, borászainkat, hogy személyesen is bepillantsunk legkedveltebb borai...

szept. 17, 2022
Zene & Fesztivál

Interview: Dawn Joseph - MF Robots at the sold-out 10th Paloznak Jazzpiknik in 2022

Fine wines and various streetfood, extremely warm and cool wind, celestial phenomenon with drones, varied atmospheres conveyed by the performers on 4 stages, 2 full houses, 6 international performers, 36 domestic performers and a record number of more than 23,000 picnickers were present at the 10th Paloznak JazzPiknik in 2022. The closing performer of the main stage, Dawn Joseph, founder and singer of MF Robots, answered our questions about her life and the JazzPiknik.

szept. 16, 2022
Zene & Fesztivál

Interjú: Dawn Joseph - MF Robots a teltházas 10. Paloznaki Jazzpikniken 2022-ben

Finom borok és válogatott harapnivalók, rendkívüli meleg és hűvös szél, égi tünemény drónokkal, az előadók által közvetített változatos atmoszférák 4 színpadon, 2 teltház, 6 nemzetközi fellépő, 36 hazai fellépő és rekordszámú, több mint 23.000 piknikező volt jelen a 10. Paloznaki Jazzpikniken 2022-ben. A nagyszínpad záró fellépője, az MF Robots alapító-énekesnője Dawn Joseph válaszolt a kérdéseinkre a Jazzpiknik kapcsán.

szept. 6, 2022
Zene & Fesztivál

Budapest Borfesztivál lesz a Budai Várban 2022.szeptember 8-11.

Először 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt. Kezdetben szerények voltak a körülmények, félénken mosolyogtak egymásra a néhány standban helyüket kereső borászok és az újjászülető borkultúrát épp csak felfedezni kezdő borfogyasztó közönségük. Ahogy az évek teltek, egyre erősödött az igény a minőség és a tudás iránt: elkezdtünk figyelni rá, hogyan fogjuk a borospoharat; mikor, melyik bort, milyen étellel, milyen hőmérsékleten bontunk; és hog...

Copyright © 2013- | Minden tartalom jogvédett. Ászf
www.anoidivat.hu | Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vissza a lap tetejére