A Dunánál - Versek egymás után, megemlékezés József Attiláról a költészet napján a József Attila Színház társulatának előadásában. 2023. április 11-én 17:00-kor a társulat színművészei egy-egy József Attila verssel tisztelegnek névadójuk előtt.
Hajózzunk együtt József Attila Dunáján
Az előadás rendezője Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője. Összesen tizenkilenc, ritkán hallott, a költő életét meghatározó, merengő verset mondanak el a színművészek. Igazán különleges versekkel teli délutánban lesz része annak, aki ellátogat a József Attila Színházba. A költő életének abból a ...
Közeledik a felkészülési időszak vége a József Attila Színházban a Dosztojevszkij életmű utolsó és egyben legfontosabb színpadra alkalmazott regénye kapcsán. Négy fiú egy apától. Négy különböző lélek, egyéniség, négy különböző életút. Valamelyikük gyilkos, vagy mind a négyen. Karamazovok.
A londoni Soho legmélyén Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos titokban feleségül veszi Peachum, a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen leányát, Pollyt. A koldusok királya azonban elégtételt vesz a bandavezéren lánya elcsábításáért. A zenés színház műfajának egyik legmeghatározóbb darabja, tele jobbnál jobb dalokkal, merész koreográfiával. A hírnevének megfelelően humoros és egyben elgondolkoztató Opera, Musical, Operett és mindezek paródiája.
Február 24-én mutatja be a Rényi Ádám novelláiból készült színpadi művet a 6SZÍN. A februári két előadásra már kaphatók a jegyek a jegy.hu-n és a színház pénztárában.
Szabó Magda írónő nevét Magyarországon még az is ismeri, aki kevésbé van jóban az irodalommal. Szüleiről, rokonairól azonban bizonyára leginkább a munkásságának követői, vagy az irodalom kedvelői tudhatnak többet. A Régimódi történet című családregény nem csak Szabó Magda felmenőiről próbál minél valósághűbb képet adni, hanem a magyar történelem egy fontos korszakáról, mérföldköveket is érintve.
A függöny kinyílásával azonnal létrejött az az underground atmoszféra, amely az egész darab alaphangulata. Ez nem is meglepő, hiszen a műfaj krimi, a történet egy kettős gyilkosság köré épül. A hétköznapi zsongás után kellett pár perc, hogy ráhangolódjunk a témára, azonban a történet színpadi megjelenítése egészen nagyszerű, így mindvégig kíváncsaik voltunk a következő pillanatokra.
A József Attila Színház évadnyitó utcabállal kezdte a szeptembert. A régi hagyományokhoz híven idén interaktív játékokkal készültek kicsiknek és nagyoknak! Nyílt próbával (Márai Sándor: Kaland című színműve), kulisszajárással (Nemcsák Károly igazgató úr vezetésével), kedvezményes jegy-és bérletvásárlással várták az érdeklődőket.
A héten pénteken, március 4-én mutatja be a k2 Színház legújabb darabját a 6SZÍN Teátrumban Budapesten a Jókai utcában. A király bolond című előadás Edward Bond Lear című drámájára építkezik Földényi F. László fordításának felhasználásával. A darab olvasópróbáján Helyes Georginanak interjút adott Benkó Bence rendező, illetve a fotóspróbán képek is készültek.
A király bolond elnevezésű darab az alcím szerint egy haldoklón zengő, végső, bús panasz egy felvonásban. "Ha Isten teremtette volna a világot, mindig igazságos és bölcs lenne a hatalom, és mennyi szenvedést takaríthatná...