Finom borok és válogatott harapnivalók, rendkívüli meleg és hűvös szél, égi tünemény drónokkal, az előadók által közvetített változatos atmoszférák 4 színpadon, 2 teltház, 6 nemzetközi fellépő, 36 hazai fellépő és rekordszámú, több mint 23.000 piknikező volt jelen a 10. Paloznaki Jazzpikniken 2022-ben. A nagyszínpad záró fellépője, az MF Robots alapító-énekesnője Dawn Joseph válaszolt a kérdéseinkre a Jazzpiknik kapcsán.
Édesapám basszusgitáros és énekes, amikor a zenekara játszott a 19. születésnapi bulimon, felálltam a színpadra, énekeltem egy dalt, és attól a pillanattól kezdve rákattantam! Miután több hónapig énekeltem a jersey-i kocsmákban és klubokban, rájöttem, hogy el kell költöznöm a szigetről, hogy előrehaladhassak a zenei üzletágban, és London tűnt a legkézenfekvőbb helynek.
Megismerkedtem egy zenével foglalkozó ügynökkel, miután Louise Rednapp-pal (az Eternal lánycsoport egykori tagjával) leveleztünk. Megkérdezte tőlem, hogy elmennék-e vele „végigutazni a nyarat” a basszusgitárosaként. Fogalmam sem volt, hogy ez ekkora "nagy dolog”! Nem tudtam, mit is jelentett akkoriban session zenésznek lenni. Némi rábeszélés után játszottunk néhány fesztiválon és rádióműsorban, és a gitáros átadta az elérhetőségeimet az ügynökének. Egy héten belül kaptam egy hívást, hogy Phil Collins azt akarja, hogy basszusgitározzak neki! Azóta basszusgitároztam Adam Lambertnél, Cee Lo Greennél, gitároztam Craig Davidnél, és háttérénekes voltam élő és stúdiófelvételeken egyaránt nagy előadóknak. Szeretettel emlékszem vissza azokra az időkre. Nagyon szórakoztató volt, azt hiszem, sok minden változott azóta jó és rossz irányba egyaránt. Még most is vállalok alkalmi session együttműködéseket azoknak a művészeknek.
Amíg felnőttem, több hatás is ért. Énekileg és stilisztikailag. Határozottan kijelenthetem, hogy Ella Fitzgeraldtól tanultam a legtöbbet. Legfőképpen a kifejezésmódját. Hatalmas hatással vannak rám az olyan soul nagyságok is, mint Anita Baker, Gladys Knight, Aretha Franklin, Luther Vandross, Michael Mcdonald, Sister Sledge, Chic, valamint a kortársabb énekesek és művészek, mint Whitney Houston, En Vogue, Mary J Blige. A divat iránti érdeklődésem Rick Jamestől, Michael Jacksontól, Bananaramától és Cameótól ered. Alapvetően bárki tetszik a 80-as évekből!! A stílusom nagyon eklektikus. Szeretem az eltúlzott formákat, a színeket. Igyekszem minél több színpadi ruhámat saját magam elkészíteni. Általában az anyaggal kezdődik a munka. Nagyon amatőr vagyok, így nem én vagyok a leggyorsabb varrónő, de szeretem az egész folyamatot.
Amikor nem „ROBOT” vagyok, szólóénekesként lépek fel Londonban, valamint az Egyesült Királyság többi településén és Dániában. A szólót a Robots projekt kiterjesztésének tekintem. Általában a Motown, a Soul és az R'n'B műfajokban mozgok, felvettem már egy EP-t is.
Mindenféle zenét hallgatok hangulatnak megfelelően. A countrytól a popon át az indie-ig bármit. Szerintem ez határozottan hallható is az MFR által készített zenében. A Music For Robots név pedig könnyen megjegyezhető és vicces! Rengeteg igazán nagyszerű és inspiráló új zene létezik, de a zeneipar nagyon telített, és most könnyebb lemezt készíteni, mint valaha. Nem kell sokat gondolkodni, se túl sokat foglalkozni azzal, hogy épp mit hallgatsz, vagy honnan szerzed be a zenéket. Music For Robots! (Zene Robotoknak!)
Igen, az a szél te jó ég. Nagyon ijesztő volt, nem fogok hazudni. Nagyon szomorú lett volna ilyen hosszú várakozás után lemondani a koncertet. Elfogadtuk, a közönség pedig ott maradt és bulizott, szóval azt tettük, amiért jöttünk!
A Jazzy Rádióval közösen két világhírű előadót is elhoznak ősszel a MOM Kulturális Központba!
Október 28: INCOGNITO
https://momkult.hu/programok/jazzy-jazzpiknik/
November 12: DE-PHAZZ
https://momkult.hu/programok/jazzy-jazzpiknik-2/
Jegyvásárlásért, további információért kattints IDE >> https://momkult.hu/programok/
A jövő évi dátumot pedig már érdemes most beírni a naptárba: 2023. augusztus 3. és 5. között újra Paloznaki Jazzpiknik!
szisz, zarbet
Copyright © 2013-
| Minden tartalom jogvédett. Ászf
www.anoidivat.hu | Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.