Október 30-31-én zajlott a Hungexpo területén a világ egyik legnagyobb, Kínai állami támogatással megvalósuló kiállítássorozata, a Shanghai Fair Trade Show budapesti állomása. A többezer látogatót vonzó eseményen mintegy 130 kínai high-tech vállalkozás képviseltette magát a legkülönbözőbb szegmensekből. Az eseményen mások mellett előadást tartott Bihari Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, a HEPA vezérigazgatója, és Sun Jianping, a Shanghai Services Federation elnöke is.
Két évtizeddel ezelőtt egy álomból született, ma pedig a magyar divatélet megkerülhetetlen intézménye: a Budapest Fashion Week. Mayer Balázs „Kenguru” vezetésével a rendezvény immár harmincadik alkalommal mutatja be a hazai és nemzetközi tervezők legújabb kollekcióit, miközben továbbra is hű marad alapfilozófiájához: hidat építeni a művészetek, a kultúrák és a generációk között.
A design idén újra összekötötte az országot: 10 városban, több mint 200 programmal és több mint 26 ezer látogatóval zárult a Budapest Design Week (BDW), Magyarország legnagyobb designipari eseménysorozata. A programok a design teljes spektrumát felölelték – a tárgykultúrától a digitális innováción át a képző és iparművészetekig –, és ismét bebizonyították, hogy a magyar kreativitás egyszerre épít a hagyományokra és a jövőre, emellett azt is, hogy nemcsak a magyar közönséget, hanem a nemzetközi szakmát is képes megszólítani. A designhét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás is r...
A világ egyik legnagyobb spirituális tanítójának üzenete most magyarul is megszólal: megérkezett a Dalai Láma – A boldogság tanítása magyar nyelvű előzetese, amelyben Papp János tolmácsolásában hallhatjuk a Dalai Láma gondolatait. A JUNO11 – Eletedmozija.hu forgalmazásában bemutatott film, melyben a 14. Dalai Láma személyesen ad útmutatást arról, hogyan találhatunk békére egy zajos világban, őszentsége utolsó filmes megszólalása. A bemutatóhoz kapcsolódva október 20-án neves tanítók és művészek közreműködésével 21 napos mindfulness (tudatos jelenlét) kihívás indul, amely bárk...
A világ egyik legnagyobb, kínai állami támogatással megvalósuló ipari kiállítási programsorozata, a Shanghai Fair Trade Show (CIIF) idén Budapesten is bemutatkozik a Hungexpo D pavilonjában. Az eredeti kiállítás a kínai ipar egyik legnagyobb, évente megrendezett nemzetközi seregszemléje, ami idén októberben a magyar fővárosba is ellátogat. A rendezvényt egyebek között a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja.
Az esemény hazájában több mint 280.000 m²-en, kilenc szakterületi, tematikus pavilonnal működik, melyek között kiemelten szerepel a gépgyártás, az ipari automatizálás, ro...
A Budapest Design Week központi helyszínén, a közel 400 kortárs tárgyat szemléző 360 Design Budapest kiállításon indították útjára Magyarország legnagyobb kreatívipari eseménysorozatát. Fővárosi és vidéki szervezők közösen, sajtótájékoztató keretében nyitották meg a Budapest Design Week-et, amely immár huszonkettedik alkalommal mutatja be a hazai design és vizuális kultúra sokszínűségét. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) koordinációjában megvalósuló országos programsorozat tíz városban, közel kétszáz eseménnyel várja az érdeklődőket október 8. és 19. között. A designhét egyszerre...
Közel 100 hazai és régiós tervező és gyártó, mintegy 400 alkotása várja a közönséget az idei 360 Design Budapest kiállításon október 9-19. között a Budai Várnegyedben. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) hatodik éve hozza el a magyar és közép-európai designmárkák, formatervezők, ipar- és képzőművészek műveit. Emellett hazai kreatívipari gyártók fejlesztéseit is megismerhetik a látogatók, valamint ‒ az országban először ‒ megtekinthetik az egyik legjelentősebb magyar formatervező, Borz Kováts Sándor munkásságát bemutató szelekciót is. Sőt, a Budapest Design Week központi kiállítása ...
Ha szereted a természet csodáit, az ásványokat, vagy akár kipróbálnád az ékszerkészítést, a Lelkes Ásványbörze tökéletes választás október első hétvégéjére! Gyere el a MOM Sportba, ahol a természet és a kreativitás találkozik. Szombaton és vasárnap több mint 120 hazai és külföldi árus kínálja az ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat és ékszerkészítési alapanyagokat, valamint csodás kész ékszereket és dísztárgyakat összesen 2.000 négyzetméteren.
A Budapest Design Week immár 22 éve a hazai kreatívipar legfontosabb eseménye, ahol a design értékei, újdonságai és alkotói kerülnek reflektorfénybe minden ősszel. A 2025-ös programsorozat „Fluid Boundaries” mottóval, a designipar elmosódó határaira reflektálva 10 városban, több mint 175 színes eseménnyel várja az érdeklődőket október 8–19. között. A rendezvénysorozat célja, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenki, akár szakmai mélységekig is megtalálhassa a számára érdekes programot országszerte, melyen keresztül megismerhető a design, illetve a képző- és iparművészet világa. Így ...