Lényegretörő és átfogó prezentációban ismertette Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, a Creative Hungary vezérigazgatója, a Magyar Kreatívipari Tanács elnöke a korábbi Magyar Divat & Design Ügynökség eddigi eredményeit, feladatköreit, szerepvállalását, céljait, valamint a szárnyaik alá vett további üzletágakat, melyeket hasonló struktúrában kívánnak fejleszteni, majd bemutatta az új programokat és rendezvényeket, melyek már a kreatívipari cimke alatt szerveződnek és a remények szerint válnak önálló brandként erőssé.

A névcsere hátterében az újakkal bővült aktuális feladatkörök összekapcsolása, valamint a szervezet helyett az egyes programok, mint márkanevek kiemelése és tovább építése állnak. Az MDDÜ/HFDA indulásakor a magyar divat és design lenyomatát próbálta elhelyezni a hazai és a nemzetközi szakmai térképen, majd saját szervezésű rendezvényein (BCEFW, kerekasztal beszélgetések, kiállítások) keresztül pezsgő közösséget hozott létre, ahol a tervezők bemutatkozásán túl lehetőség nyílt a kapcsolatépítésre, szórakozásra, tanulásra, fejlődésre is. A dinamikus előrehaladás következtében az egyes területek önmagukban és együttesen is a Közép-Európai régió meghatározó szereplőivé, s közben az ügynökség feladati szerteágazóvá váltak. A jelenleg kiemelt területek a divat- és textilipar, a bútorgyártás és formatervezés, az online és offline játéktervezés, valamint a szépségápolási ipar.

A Budapest Central European Fashion Week a hazai divatvilág legrangosabb eseménye, melyet a nemzetközi trendekhez igazodva évente kétszer, általában a nemzetközi divathetek előtt rendeznek, a következő a 17. BCEFW AW2627 lesz 2026. február 9-15. között. A régiós központi szerepkör cél továbbra is fontos, a gyakorlatban itt tud megvalósulni a divattervezők, a sajtó képviselői, a buyerek, és egyéb szakemberek találkozása, ismerkedése egymással.
A Budapest Design Week a hazai és régiós design, ipar- és képzőművészet bemutatására törekszik a tevékenységekből fakadó sajátos fesztiválként, évente egyszer tartják, az idén októberi eseménysorozatban 10 városból több mint 100 közreműködő szervezet vett részt. A jövőben akár gasztronómiai, vagy szálláshely-szolgáltatással foglalkozó vállalkozások csatlakozását is várják.
A Budapest Select létrejöttének oka, hogy segítse a magyar designerek külföldre lépését egy közös megjelenés által. Legyen szó akár a Milan vagy a Dubai Fashion Weekről, vagy bármely design weekről a világban, az ernyőmárka alatti együttes bemutatkozás könnyebben elhelyezi a fejekben a pillanatokra látott darabokat és egy következő alkalommal már ismerősként tekintenek a Budapest Selectre. A korábbi LAB, Kerülj Képbe! és egyébi mentorprogramok is folytatódnak, ahol a hazai márkák edukálása, fejlesztése, a tervezők és gyártók összekapcsolása valósul meg.
A gyártók kerülnek a figyelem középpontjába az Ambiente nevű új eseményen keresztül, ami lényegében egy lakberendezési és formatervezési vásár Frankfurtban évente több tízezer látogatóval. 2026. február 7-11. között a Creative Hungary kiállítóként jelen lesz a vásáron, ahová pályázat útján lehetőséget hirdetett a részvételre, a következő hasonló programokra a jelentkezési feltételek az ügynökség honlapján elérhetők.
A szépségipari szereplők számára a legfontosabb külföldi vásár a Cosmoprof Worldwide Bologna, mely 250 ezer látogatót és több 10 ezer kiállítót mozgat meg évente. Sok magyar szakmai kiállító is jelen van, valamint rengetegen mennek ki inspirálódni. A CH saját, megosztott kiállítói standja mellett igyekszik segíteni helyet biztosítani a külön kiállítói standokra vágyó márkáknak is.
A MeetToMatch pályázat lehetőséget nyújt az azonos nevű B2B játékipari platformra való bejutásra, ahol nemzetközi eseményeken keresztül találnak egymásra játékfejlesztési projektek és mentorok, befektetők és bérgyártó stúdiók, kiadók. Az Archiproducts pályázat a világ egyik legnagyobb építészeti-, belsőépítészeti- és design nagykereskedelmi, nemzetközi felületére enged jelenlétet, ahol összesen jelenleg kb. 3,7 millió kereskedő és gyártó üzletel.
A korábbi, hosszú múltra visszatekintő Magyar Formatervezési Tanács utódja a Magyar Kreatívipari Tanács, melyre a tagok egy stratégiai döntés előkészítő tanácsként tekintenek, funkciója szakértők bevonásával különböző, a kreatív ágazatokat támogató programok kidolgozása, valamint lobbitevékenység folytatása jogszabályi, vagy egyéb szakmai módosítások tekintetében.
A Central European Creative Awards a Formatervezési Díjat váltja, s immáron kibővülten az év divatmárkája, termékdesignja, játékterve, szépségipari terméke, az év fiatal tehetsége, az év együttműködése kategóriákban, közönségdíjasként és életműdíjjal választ díjazottakat. A pályázat 2026. januárjában indul és a díjátadó tervezetten 2026. májusában valósul meg feltehetően a Magyar Zene Házában.

Sorozatgyártásra alkalmas, design-, divat-, szépségipari és receptúraalapú termékek születését, valamint, forgalmazói piacra lépést kíván támogatni a program, mely teljeskörű szakmai hátteret biztosít. A pályázóknak üzleti stratégiát és látványterveket szükséges benyújtani a jelentkezéshez, a prototípusok elkészítésére egy év, a piacra lépéshez 3 év áll rendelkezésre. A résztvevők 5-50 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, az elbírálás során a funkcionalitás, az esztétikai minőség, a fenntarthatóság, a magas minőségi sztenderdek, és a magyar kreatív örökség megőrzése lényeges szempontok.
A jelentkezés benyújtásának határideje: 2026. 01. 05. 24:00
https://hfda.hu/cikkek/szelesebb-iparagi-fokusszal-indul-az-mddu-uj-inkubacios-programja
https://hfda.hu/documents/prod/CREATIVE-LAB-2025_Felhi--va--s.pdf
https://chungary.com/
https://www.facebook.com/creativehungary
https://www.instagram.com/creative_hungary
https://hfda.hu/
szisz
Copyright © 2013-
| Minden tartalom jogvédett. Ászf
www.anoidivat.hu | Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.