Interjú: Izabela Komjati divattervező

Izabela Komjati divattervező és vizuális identitás-építész, több mint 20 éves szakmai tapasztalattal. Pályafutását ipari formatervezőként és belsőépítészként alapozta meg, ami a mai napig meghatározza építészeti megközelítését az öltözködéshez. Munkásságát elismerték Londonban, New Yorkban és Bécsben; alkotásai a Szlovák Design Központ állandó gyűjteményének részét képezik.

Mit érzel, milyen gondolatok jutnak eszedbe manapság, ha hazádra, Szlovákiára gondolsz?
Szlovákiát az alapozás helyszíneként látom. Ez az a tér, ahol felépítettem szakmai fundamentumaimat, ahol elsajátítottam a fegyelmet, és ahol az első vizuális rendszereim működőképességét validáltam. Számomra a haza nem csupán érzelem, hanem egy strukturált bázis, amely megadta a kezdősebességet a nemzetközi terjeszkedéshez.

Mivel foglalkoztál a divattervezés előtt?
A tervezéshez való hozzáállásomat alapvetően meghatározta a technikai hátterem: ipari formatervezést tanultam, ami megtanított arra, hogy az objektumokra ne dekorációként, hanem funkcionális egységként tekintsek. Közvetlenül az egyetem után egy építészstúdióban dolgoztam belsőépítészként. Ez a tapasztalat kulcsfontosságú volt a mai módszertanom szempontjából: megtanított a térérzékelésre, az ergonómiára és a szilárd struktúra fontosságára. Később divatszerkesztőként dolgoztam neves szlovák lapoknál, ami mély rálátást adott a vizuális kommunikációra.

Milyen eredményeket, sikereket értél el Szlovákiában?
Több mint két évtizednyi munkám során a szlovák tervezői élvonal részévé váltam. Meghatározó elismerés számomra, hogy a Lovesnake Couture kollekcióm egyik darabja bekerült a Szlovák Design Központ állandó gyűjteményébe. Szerepelek a Móda na Slovensku – Stručné dejiny odievania (Divat Szlovákiában – Az öltözködés rövid története) című szakkiadványban is, mint a VŠVU 343-as műhelyének egyik meghatározó tervezője. Olyan márkáknak terveztem, mint a Daalarna, és számos közszereplő, üzleti vezető vizuális identitását építettem fel.

Mikor voltál először Magyarországon és milyen céllal jöttél?
Az első gyermekkori emlékeim a Balatonhoz kötnek, de szakmai szempontból 2013 volt a fordulópont. Ekkor hívtak meg egy egyéni bemutatóra a budapesti Bálnába a Tavaszi Fesztivál keretében. Ott, az ikonikus építészeti környezetben éreztem meg először, hogy az én vizuális kódom – amely a tradíciót és a modern konstrukciót ötvözi – tökéletesen rezonál a budapesti esztétikai energiával.

Milyen tapasztalataid vannak a beilleszkedéssel kapcsolatban, gondoltál az átköltözésre?
A beilleszkedést szakmai szemmel nézem: mivel a magyar az anyanyelvem, a kommunikációs gátak eleve nem léteztek. 2019 óta Budapest a bázisom, a stratégiai központom. Itt nyitottam meg a saját műtermemet, és itt fejlesztettem ki az Identity System módszertanomat. Számomra ez nem egyszerű költözés volt, hanem a fókuszpont áthelyezése egy olyan nemzetközi környezetbe, amely értékeli az egyedi identitást és a kézműves minőséget.

Vannak már magyarországi szakmai kapcsolataid, barátaid?
Természetesen. A budapesti tartózkodásom alatt számos szakmai kapcsolatra tettem szert, többek között a Várkert Bazárban rendezett nagyszabású bemutatóm és a helyi concept store-okban való jelenlétem révén. Ezek a kapcsolatok ma már egy szilárd szakmai hálót alkotnak körülöttem.

Hogyan változott a szakmai karriered, amióta Magyarországon is próbálsz érvényesülni? Hogyan látod a magyar divatpiacot?
Az elmúlt évek a transzformációról szóltak. Rájöttem, hogy a piacnak nem újabb kollekciókra, hanem működő rendszerekre van szüksége. A hagyományos modell – bemutatók, showroomok, várni a buyerekre – globálisan összeomlott. Én egy olyan közvetlen modellt építek, amely a tervező és a kliens közötti szoros, rendszerszintű kapcsolatra épül. Budapest tökéletes helyszín ehhez a vizuális laboratóriumhoz.

Más országokban is jártál, melyik rendezvény miért tetszett?
Bemutattam Londonban (International Showcase), New Yorkban, Bécsben, Prágában és a kínai Harbinban is. Minden nemzetközi helyszín más paramétert igazolt a rendszeremben. London (International Showcase) a kísérletezés szabadságáról szólt, New York a dinamikáról, a kínai Harbin pedig a léptékváltásról. Kínában tapasztaltam meg leginkább a kontrasztot a régi és az új világ között: ott a hangsúly a tömegen és a buyer-kapcsolatokon volt, de a valóságban ezek a struktúrák gyakran eredménytelenek maradnak, ha hiányzik mögülük a közvetlen stratégia.

A budapesti Fashion Week ehhez képest egy koncentráltabb, intimebb közeg, amelynek megvan a maga esztétikai ereje, de gyakran ugyanazokkal a kihívásokkal küzd, mint a külföldi társai: a kifutó és a valós értékesítés közötti szakadékkal. Az én tapasztalatom az, hogy a vizuális kódunk univerzális nyelv, de a globális piacon való érvényesüléshez már nem elég a 'show'. Budapesten látom a lehetőséget arra, hogy a látványt és a rendszerszemléletet végre szinkronba hozzuk, és egy olyan modellt mutassunk fel, amely nemcsak szép, de gazdaságilag is stabil marad, szemben a távoli piacok gyakran üres ígéreteivel.

Hogyan látod a külföldi helyzetet, hogyan lehet beépülni a nemzetközi divatvilágba tervezőként?
A nemzetközi színtérre való belépés ma már nem csupán esztétikai kérdés. Úgy gondolom, az én szerepem ebben a folyamatban specifikus: innovátorként nem egy újabb kollekciót, hanem egy új standardot hozok létre. Nem várhatjuk el minden tervezőtől, hogy rendszerszintű újításokat vezessen be, de a hagyományos, kifutókra és buyer-ekre épülő, mára diszfunkcionális modellek elkergetését igen. A jövő a tervező és az ügyfél közötti közvetlen, adatokon és valós igényeken alapuló kapcsolaton múlik. A nemzetközi siker kulcsa ma a kontroll: a tervezőnek pontosan ismernie kell a célcsoportját, uralnia kell a gyártási folyamatait és minimalizálnia kell a pazarlást. Én egy olyan módszertant építek, amely ezt a struktúrát adja át. Egy keretrendszert, amely globálisan alkalmazható, és amely segít a divatnak visszatérni a racionalitáshoz és a valódi értékteremtéshez.

Vannak már kialakult stílusjegyeid, vagy még próbálgatod a különböző ötleteket?
A próbálgatás fázisán már rég túl vagyok. 2026-ban nem kísérletezem, hanem definiálok. Stílusjegyeim rögzítettek: tiszta vonalvezetés, precíz konstrukció és az anyag integritása. Az olyan ikonikus darabjaim, mint a Bowdress, ma már nem szezonális termékek, hanem a rendszerem állandó tartóoszlopai. A fejlődés nálam már nem a dekorációban, hanem a szekrény-architektúra logikájában történik.

Átalakulóban van a márka, az új projektről szabad valamit elárulni?
A márkám egy komplex ökoszisztémává alakul. Az Identity System egy olyan módszertan, amely pontosan meghatározza, mit kell gyártani ahhoz, hogy ne keletkezzen felesleg. Ez egy olyan know-how, amely nemcsak az egyéni ügyfelek, hanem kisebb-nagyobb divatipari vállalkozások számára is licencelhető lesz. A jövő a vizuális zaj helyett a tudatos struktúráé.

Egyedi ruhatervezést és megrendeléseket is fogadsz?
Igen, jelenleg kizárólag egyedi megrendelésekkel és személyre szabott identitás-tervezéssel foglalkozom. Ez egy etikai döntés: csak azt hozzuk létre, amire valóban szükség van. Gyakran dolgozom deadstock anyagokkal – neves divatházak megmaradt, prémium minőségű szöveteivel –, így ötvözve a luxust a fenntarthatósággal.

Mit szeretnél elérni divattervezőként?
Nem csupán tervezni akarok, hanem megváltoztatni azt, ahogyan az emberek az identitásukról gondolkodnak. Egy olyan divatházat és stúdiót építek Budapesten, amely nemzetközi szinten is referenciaként szolgál az „Identity Architecture” számára. Olyan partnereket és befektetőket keresek, akik látják a lehetőséget ebben a skálázható, fenntartható és rendszerszemléletű üzleti modellben.

Fotók: Izabela Komjati, bus
Szöveg: szisz