Nagy változásokat és látványos megújulást ígértek már korábban a Sziget szervezői az idei fesztiválra. És valóban, a rutinos látogatóknak is sokat segített a térkép, hogy rábukkanjanak kedvenc helyükre. A legjobban pedig azok jártak, akik hagyták magukat sodródni a Sziget forgatagában és igyekeztek megélni a megannyi pillanat megannyi élményét.

„Ilyen feszült várakozással még nem kezdtünk Szigetet. Nagyon vártuk az első reakciókat, hogy hogyan fogadják a látogatók a változásokat, újításokat, szépítéseket. Azonban örömmel jelenthetem, hogy egységes a vélemény abban, hogy jót tett a vérfrissítés a Szigetnek” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. Kádár szerint ez volt az első lépése egy hosszabb távú megújulási folyamatnak, melyben már jól körvonalazódtak például az egyes műfaji negyedek, így a zene, utcai kultúra és a kreativitás multikulturális központjaként bemutatkozott Szoho, az elektronikus zene minden műfajának vibráló kultúrájával jelentkező Delta District vagy az előadóművészeteknek helyt adó Paradox, ahol a mozgás, a látvány és az illúzió állt a középpontban. Kádár kiemelte továbbá a fesztivál vizuális megújulását is. „Sokan jelezték, hogy rég látták ilyen klassznak a Sziget vizuálját” – mondta a főszervező.
Azt is megtudtuk, hogy jelentősen felpezsdült az éjszakai élet is a Szigeten. „A Delta District bevezetésével az volt a célunk, hogy nagyobb hangsúlyt adjunk a Sziget éjszakai életének, ami a fesztivál egyik - a nemzetközi piacon is egyedi - vonzereje. Azt látjuk, hogy kb. 40-50%-kal nőtt a kedvezményes éjszakai jegyet vásárlók aránya a tavalyihoz képest” – mondta Kádár. Az összlátogatószámmal kapcsolatban a főszervező elmondta: „Megfordult az eddigi tendencia. A pár éve csökkenő összlétszám idén már növekedésnek indult. Ha nem is hétmérföldes csizmában, de bíztató irányban, mintegy 5%-kal léptük túl a tavalyi számot, így az idei összlátogatószám 416.000 volt a hat nap alatt. Erősen indult a Sziget, az első két nap közel állt a telt házhoz, de a hétvége is sok látogatót vonzott” - mesélte Kádár Tamás. Arról nem is beszélve, hogy a látogatók közt volt Anya Taylor-Joy, Golden Globe-díjas amerikai születésű brit-argentin színésznő, aki több napon is kijött a Szigetre.
2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató. Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-látogató. Az Ománban élő gimnazista lány a nagynénjével érkezett a fesztiválra, elmondása szerint a Chappell Roan koncert volt a fő vonzerő, de már kora délután kijött, hogy felfedezze a Szigetet.

A szervezők azt is bejelentették, hogy azok, akik már a jövő évi Szigetre gondolnak és a legjobb áron szeretnék megvásárolni jegyeiket, figyeljék a fesztivál weboldalát, mert augusztus 12-én elindul az előregisztráció a korlátozott számú bérletekre.
https://szigetfestival.com/hu/
https://www.facebook.com/SzigetFestival
https://www.instagram.com/szigetofficial/
szöveg: Vető Viktória, sajtófőnök, Sziget Kulturális Szervezőiroda
fotók: szisz, bus, Sziget Kulturális Szervezőiroda
videók: szisz, bus
Copyright © 2013-
| Minden tartalom jogvédett. Ászf
www.anoidivat.hu | Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.