A 10 éves jubileumi Budapest International Documentary Festival idén január 27-től február 4-ig 40 versenyfilmmel várja az érdeklődőket az ország több mozijában, valamint a kiemelt központban a Mammut Cinema Cityben.
Újabb kategóriában ismerték el a Szigetet a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztivál megmérettetésen, a European Festival Awards-on. A “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti „Kiállás” kategóriában ezúttal a Sziget törekvéseit díjazta az európai szakemberekből álló zsűri. A díjátadó gálára január 17-én került sor, a hollandiai Groningen-ben. A European Festival Awards-tól függetlenül pedig a napokban, az „A Greener Future” tanúsítvánnyal, a Sziget fenntarthatósági törekvéseit is elismerték.
Itt az ideje kiállni Európáért, sőt az egész világért. Egy olyan mozgalmat kell létreho...
Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
Immár több, mint 10 éve lett „Magyarország Hangja” az akkor még a húszas éveinek elején járó miskolci fiú, Pál Dénes, akit már akkor sokan Szécsi Pál utódjaként emlegettek. Pár évvel később pedig, az akkori Sztárban Sztár szereplés okán már nem is lehetett más a vélemény: Pál Dénesben született újra Szécsi Pál. Az pedig csodával határos egybeesés, hogy mindkét énekes ugyanazon a napon született.
Alig néhány hét múlva kezdetét veszi az idén 10 éves jubileumát ünneplő Budapest International Documentary Festival (BIDF). A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2024.01.27-02.04. között várja a filmbarátokat, valódi, hiteles történeteket kedvelőket többek között Budapesten a Cinema City Mammut moziban és a főváros több mozijában, Székesfehérváron a Cinema City Albában, Szombathelyen az Agora Savaria Filmszínházban, Debrecenben, Fóton, valamint az interneten a https://bidf.hu/bidf-net oldalon, ahol korábbi filmek akár otthonról is megtekinthetők. A filmek eredeti nyelvek...
Kühl Tamás a ’90-es évektől Magyarországon az egyik legsikeresebb hazai DJ, igazi nagy név, aki progressive, house, trance stílusokat ötvözött az elektronikus zene berobbanásának idején, teljesen egyedi, különleges, felismerhető a hangzás, amikor a pultba lép. Azonnal tudni lehet, hogy valami történik, s ez csak a Kühl lehet, amellett, hogy mindig változatosak a szettjei és a legújabb trackeket mutatja meg, melyeket sokszor addig még ismeretlen hangok, meglepő taktusok gazdagítanak. Tamás szettjeit nehéz kategorizálni, legtöbbször vagy a táncolható, dallamosabb zenékből válogat, vagy valami...
2024. január 27. és február 4. között 70, sokszorosan díjnyertes film, több, mint 200 vetítéssel, 50 Civil Nagykövettel, 25 Nemzetközi Zsűritaggal, Budapesten a Cinema City Mammut moziban, és másik 10 városban: Debrecenben, Egerben, Győrben, Jászberényben, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben várja tízezres közönsége mellett újabb nézőit. A 40 versenyfilm 5 szekcióban versenyez. Nem meglepő a szekciók elnevezése: A Te országod, A Te harcod, A Te titkod, A Te hited, A Te vágyad.
Az ősz, majd lassan a tél beköszöntével, a napok rövidülésével életünk is egyre jobban a négy fal, a meleg otthonok felé húzódnak. Minél hidegebb van, minél többet esik az eső (havat eddig még nem láthattunk), annál kevesebb időt töltünk a szabadban, így egyre jobban előtérbe kerülnek a benti elfoglaltságok, mint a filmezés. A Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalom szerzőit kérdezgettük filmezési szokásaikról. Arról, hogy ki mennyire néz vagy épp nem néz TV-t, szeretnek-e moziba járni, illetve a streaming szolgáltatások elterjedésével, mennyire jellemző családjaikban az online filmezés, hat...
Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.